Mikor cseréjük le a hűtőt?


A háztartások egyik legnagyobb energiafogyasztói a hűtőszekrények és a fagyasztóládák. Magyarországon ezek élet kora 7-12 év, de szép számban vannak ennél öregebb gépek is. Új, energiatakarékos típusokkal évi több tízezer forintot is meg lehet spórolni – segítünk számolni.

A hűtő- és fagyasztószekrény – a folyamatos működés miatt – jelentős mennyiségű áramot fogyaszt, így egy átlagos háztartás villanyszámlájának 30-40 százalékáért felel. Az elmúlt egy-két évtized számottevő javulást hozott a háztartási gépek hatékonysága terén, nem véletlenül tűzte ki tehát célul az Európai Unió a régi, elavult gépek cseréjét.

Az Energiaklub országos adatfelvételének adatai szerint a magyar háztartások azonban nemigen válnának meg meglévő hűtőgépeiktől: a felmérésben a válaszadók mindössze 1 százaléka nyilatkozott úgy, hogy új hűtőgép vásárlását tervezi. Lehetséges lenne, hogy Magyarországon a legtöbb háztartásban már korszerű, alacsony energiafogyasztású készülék hűti a kolbászt?

Sajnos korántsem így van. Az adatok szerint a hűtőgépek közel 40, a fagyasztók 60 százalékát tíz évnél is régebben gyártották. Ezek a régi készülékek működésük során négyszer-ötször több áramot fogyasztanak, mint amennyit az új, A+ energiaosztályba tartozó hűtők. Jelentős eltérés van a különböző típusú hűtőgépek életkorában: a nagyméretű, 150 literesnél nagyobb hűtőgépeket átlagosan hét évvel ezelőtt vásárolták a háztartások, a kisméretű, 120 liternél kisebb hűtőgépek átlagos életkora viszont ennek csaknem kétszerese, mintegy 12 év. Ennél is öregebbek a nagy, felülről nyitható fagyasztóládák, amelyek elsősorban a községekben, falusias lakóövezetekben jellemzőek - itt a háztartások harmada rendelkezik fagyasztóládával.
            

De vajon megéri-e a régi hűtők, fagyasztók helyett újat vásárolni? Érdemes tudni, hogy a kutatások szerint a hűtőgépek teljes élettartamuk alatt döntő részben a működésük során igénylik a legtöbb energiát, a gyártás és a hulladékkezelés fázisához - megfelelő visszagyűjtés és újrahasznosítás esetén - az összes elfogyasztott energia mindössze 10-20 százaléka köthető. Ez tehát azt jelenti, hogy a leginkább energiafaló, 10 évnél öregebb gépeket megéri lecserélni – nem csak környezeti, hanem pénzügyi okokból is. Éves szinten ugyanis átlagosan 25-30 ezer forintot is meg tud spórolni így egy háztartás, vagyis a hűtőgép vételára néhány éven belül megtérülhet. A 10 évesnél fiatalabb hűtők és fagyasztók cseréjével viszont nem fogunk tudni annyi áramot megtakarítani, hogy akár környezeti, akár anyagi szempontból megérné új készülékbe ruházni. Ezekkel nyugodtan várhatunk még 5-10 évet.

Felmerül a kérdés, hogy milyen típusú hűtőt válasszunk a régi helyett? A kutatások azt mutatják, hogy kizárólag a legmagasabb hatékonyságú, A+ és A++ gépek esetén érhető el számottevő energiamegtakarítás, az alacsonyabb energiaosztályba tartozó gépek ugyanis jóval több áramot fogyasztanak: egy B kategóriás hűtő 30-40%-kal is többet fogyaszt, mint a leghatékonyabb készülékek. Sima A energiaosztályúra ma már csak a nagyon ősi, 25-30 éves hűtőket és fagyasztókat éri meg lecserélni, de ekkor is érdemes inkább a jobbat választani, hiszen az árban nincs akkora különbség, a működtetés költségeiben viszont igen.
Az energiaosztály mellett természetesen fontos szempont, hogy megfelelő méretű hűtőgépet vegyünk, és ne az üresen álló polcokat hűtsük egész évben. Hüvelykujj-szabályként felnőtt személyenként kb. 60 literes térfogattal számolhatunk. Érdemes azt is végiggondolni vásárlás előtt, hogy mennyire használjuk ki a fagyasztót, ugyanis számos kombinált hűtő-fagyasztó esetén nem lehet a fagyasztót a hűtőgéptől külön lekapcsolni. Aki tehát nem nagyon fagyaszt, annak célszerűbb lehet nem kombinált szekrényt választania, mert csak feleslegesen fogja fogyasztani az áramot a fagyasztó.

Ha pedig már túl vagyunk a vásárláson,
néhány ésszerű lépéssel további energiát takaríthatunk meg: a hűtőt lehetőleg hűvös helyen, hőforrásoktól (tűzhely, napsütés) távol helyezzük el, úgy, hogy a hátsó hőleadó rács jól tudjon szellőzni. Elegendő, ha a hűtőszekrényben +5 °C, a fagyasztórészben pedig -18 °C van. A túlhűtés nem befolyásolja az élelmiszer-biztonságot, az áramszámlát viszont növeli.
(Forrás:fn.hu)


Mikor cseréljük le a mosógépet?

A mosógép egy átlagos magyar háztartásban nagyjából minden másnap dolgozik, forgat, szivattyúz, öblít és facsar a mosógép - kortól és típustól függően eltérő hatékonysággal. A 15 évnél öregebb gépeket érdemes lecserélni.
Bár a hűtőgépeket nem tudják megelőzni, a mosógépek jó eséllyel pályáznak a második helyezésre a legnagyobb háztartási áramfogyasztók közti versenyben.

Az
Energiaklub országos adatfelvétele szerint a magyar háztartásokban a nagy méretű, 5-6 kilogramm ruha mosására alkalmas mosógépek a legelterjedtebbek. Ezeket átlagosan hat évvel ezelőtt vásárolták, míg a legrégebbi típusú keverőtárcsás mosógépek átlagos életkora meghaladja a 13 évet is. Ez utóbbiak elsősorban a községek lakóinak ruháit mossák, akik többnyire külön centrifugát használnak a felesleges víz kifacsarásához.

A felmérés szerint a háztartások mindössze 2-3 százaléka tervezi új mosógép vásárlását. De vajon igazuk van-e?


Ennek eldöntéséhez érdemes azt is végiggondolnunk, hogy teljes életciklusuk során, vagyis a gyártástól a kiselejtezésig átlagosan mekkora környezetterhelést okoznak a mosógépek. A kutatások szerint a mosógépek a működésük során igénylik a legtöbb energiát, a gyártás és a hulladékkezelés fázisához – természetesen megfelelő visszagyűjtés és újrahasznosítás esetén - az összes elfogyasztott energia körülbelül 20 százaléka köthető. Döntő súllyal esik tehát latba a működés során elfogyasztott áram, vagyis környezeti szempontból érdemes hatékonyabbra cserélni a leginkább áramfaló készülékeket.


Az adatok szerint Magyarországon egyelőre kevés háztartásban vásároltak szárítógépet, vagy mosógéppel egybeépített szárítógépet (2-2 százalék). Mielőtt azonban megvásárolnánk ezeket a gépeket, gondolkodjunk el azon, hogy valóban elengedhetetlenül szükségünk van-e rá. Egy szárítógép két-háromszor annyi áramot fogyaszt, mint egy mosógép, a gépi szárítás tehát még a leghatékonyabb berendezéssel is jelentős többletkiadással jár.
(Forrás:fn.hu, familyandhealth.tumblr.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://rezsifelezo.blog.hu/api/trackback/id/tr423116264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása